[Látó, 2009. március]
Megkívántam a végrendelkezést.
Bartók Bélától irigyeltem el:
„Míg ez s az a tér és körút
Erről s arról van elnevezve, addig
Megtiltom, hogy énrólam utcát
Vagy teret nevezzenek el.”
Micsoda naiv fenség!
Micsoda fenséges gyerekség!
A tehetetlen kétségbeesés
S a mindenható nagyság micsoda
Mondat-gigásza! Micsoda kegyetlen
Ítélkezés az életen!
Megkívántam, s most végrendelkezem.
Én, alulírott Székely János,
Sebzetten és halálra szántan,
Állítólagos szellemi
Képességeim birtokában
Úgy rendelkezem, hogy amíg
Utcák, terek és városok
Egyáltalán és bárhol a világon
Gazemberekről vannak elnevezve:
Énrólam utcát ne nevezzenek el.
Míg széltolóknak áll a szobra, addig
Énnekem szobrot ne állítsanak.
Értsük meg egymást: nem hiszem,
Hogy ilyen veszély fenyegetne; mégis:
Míg valahol is tér vagy utca
Van elnevezve politikusokról,
Kik rögeszméik ürügyén befogják
Szekerükbe a nyomorultakat,
Hogy aztán maguk nyomorítsák őket –
Énrólam utcát ne nevezzenek el.
Értsük meg egymást: jól tudom,
Hogy kész röhej megtiltanom, amit
Senki sem készül elkövetni, mégis:
Míg elpusztult nagyokra hivatkozva
Pusztítja el és kínozza halálra
A mindenkori szent, kortársi horda
A mindenkori élő nagyokat;
S ha belehalnak, ismét csak ezekre
Hivatkozva a legújabbakat;
S ez nemzedékről nemzedékre így megy,
Folyton pusztítva, hivatkozva folyton,
Későre megbánt gyilkosságok árán
Szaporítván az utcaneveket –
Énrólam utcát ne nevezzenek el.
Míg hála övezi a talmit,
Míg géniusznak titulálnak
Ügyeskedők ügyeskedőket,
S a néma érdem egymagában gürcöl,
Nincs kihez szóljon, begyógyul a szája,
S átkozva bánja, hogy világra jött –
Énnekem szobrot ne állítsanak.
Míg világtörvény marad a hazugság;
Embernek lesz ember fölött hatalma;
Míg leírják, hogy most már minden jól van
(Miközben minden tönkremegy);
Míg érvényes a Hamlet monológja,
Amíg üvölt a falkaszellem, és
Hóhéraiknak áldoznak a népek;
Szóval míg olyan a világ,
Amilyennek ma ismerem:
Énrólam utcát ne nevezzenek el,
Énnekem szobrot ne állítsanak.
S ha sohasem lesz másként – hát soha.
Abban bízom, hogy lent, a föld alatt
Megleszek utca s szobor nélkül is.
De addig – néhány régi temetés
Emlékeit idézve, amikor
Petőfi Sándort vagy Bolyai Jánost
Kaparták el, vagy Mozartot szegényt –
A velük való szolidaritás
Csekély jeleként meghagyom:
1) Temetésem ne legyen nyilvános.
2) Síromat ne jelöljék meg.
3) Ne hivatkozzék rám utólag senki.
(1968)