[Látó, 2016. november]

---

Nélküled is megtalálom a sírom,
szorítom a saját kezemet,
ökölbe, ha kell.
Rózsát nem hoztál,
hát dísztelenül megyek el.

Igazzá válik, ha leírom:
igazán a vigasz
nem érdekelt soha.
Ha sírnál is, könnyed
nekem gyertyaviasz,

forró, zsíros kence, halottak balzsama.
De még élek. Saját
emlékeim közé lépek:
külön bejáratú halálsoromon
várnak más fények, koszorúk, végül

egész mauzóleum lesz az enyém,
csupa márvány.
Nálad maradhat a remény,
megtarthatod utolsó esélyemet is,
a gerléket, és a szivárványt.

Nekem csak az éjszínű kő kell,
rajta az izzó, arany felirat.
El nem hamvadó harag,
legyél a lámpám, és tükröm ti, késélű,
ti, örökké kísértő szavak.