ahol fuvaros lovát tartotta nagyapám,

azon az udvaron állt a csűr is, odajártunk

ugrálni a szénásba, mi, az unokák. 

ahol meghallottuk a kölyökkutyák 

nyöszörgését, vak jószágok várták 

az anyjukat éhesen. azt a fehér korcsot, 

a dédanyám lógó csecsű szuka kutyáját, 

míg élek, nem felejtem, felém oldalazva jött,

úgy köszönt. kutyahűség, bizalom, tejszagú

kölykök, de nem jött az anyjuk. összeszedték 

a cigányok a foltos kölyköket. nem mertünk 

velük szembeszállni, felnőttek voltak,

és késsel jöttek az udvarra. vinnyogtak 

a kölykök, mentettük az irhánkat. 

négy vak kölyök, futottunk haza, nagyanyánkhoz.

azóta szanaszét szórtak bennünket is azok

az ismeretlen kezek. cipelve, nyakon csípve, 

túl az életünk felén, mit tehetnénk,

és van-e az akaratunkhoz bármi közünk?