… anyja valagát, szemüvegen át, énekelte harsányan hajnalok hajnalán, a hajnali rádió beköszöntő kurucos sramlijára, Borika, a főkutyás, kutyamester, kutyájának, Borikának ápolója és imádója, valamint egyesek szerint a baszogatója, ha Borikával gond volt, márpedig állandóan gond volt, csak úgy röpködtek, az ilyen és hasonló kiszólások és bölcs tanácsok, hogyaszongya, húzd a farkadra a Borikát, te buzi, miért nem rádióztad be, hogy egy csapat részeg cigány alszik a rekettyésben, meg, hallod, Borika, tényleg elhajtottad a főmérnök urat a halál visszeres faszára, mert lejárt a belépője, te tényleg hülyébb vagy, mint a kutyád, meg ilyenek, amúgy a Borika nagyon pontosan és rendesen végezte a feladatát, ha eljött az ideje, felpattant, mint a rugó, pórázra kapta az öreg szukát, és ment nagy nekiszánással és lendülettel, betéve tudta az előírásokat, és irgalmatlanul betartatta mindenkivel, kirakni nem lehetett, mert nem volt miért, az, hogy minden második szava fasz volt meg picsa,

mikor a vezérigazgató ennél sokkal csúnyábban beszélt, nem lehetett gond, na nem is volt, amúgy nagyon demokratikus ember volt a Borika, mindenkivel bunkó volt, mint állat, egyedül a vezért respektálta, attól félt, mert az is nagyon vaddisznó volt, az egyszer úgy berágott reggeli közben, hogy kiköpött egy pofa sült oldalast, hogy ki tudjon rúgni valakit üvöltve, a Borika meg azt megette, mármint a sült oldalast, de nemcsak úgy nekiesett, mint tót az anyjának, hanem odaállt és kérdően ránézett a Borikára, hogy eheti-e, a Borika meg kérdően ránézett a vezérre, hogy eheti-e, a vezér csak bólintott, erre Borika is csak bólintott, erre az öreg szuka hamm bekapta a félig csócsált oldalast, és ezen annyira csodálkozott a vezér, és annyira megtetszett neki a fegyelmezett Borika, hogy ezek után a Borika bátran bunkóskodhatott bárkivel, senki nem merte kitenni a szűrét, mert mindenki tartott a kiszámíthatatlan haragú vezértől, aki, ha megjelent valahol, azon a ménkű hatalmas építkezésen Mercedes terepjáróján,

mindjárt felgyorsultak a mozdulatok, és javult a szervezettség valamint a munkamorál, nem is lett volna semmi baj, ha egyszer össze nem zárnak engem is a Borikával egész éjszakára, ami nem volt egyszerű, mert a Borika nem szeretett engem, nemhogy nem szeretett, kifejezetten utált, azért utált, mert mindenkit utált, és abban én is benne voltam, egyéb oka nemigen volt, de ilyen marhaságok soha nem zavarták, mert senkit nem szeretett, csak saját magát meg a Borikát, ezt a rihes vén szukát, szóval egyik este azt mondja a váltásparancsnok nekem, ma éjszaka te meg a Borika lesztek a kapunál, én ugyan nem leszek senkivel, morog erre a Borika, és nagyon csapkodja az elemózsiás zsákját a padhoz, az se baj, aszongya erre a péká, elhúzhatsz akkor a véres gecibe haza, mert már leadtam a vezénylést, egyébként is elhúzhatsz, ha nem tetszik a rendszer, pezsgős búcsúvacsorát rendezünk a fiúkkal ennek örömére…

na hiába pofázott és durrogott a Borika, csak velem kellett jöjjön a kapuhoz, volt ott egy konténer, ilyen alumínium, ami az építkezéseken szokott, meg volt ott egy sorompó is, azt kezelték az őrök nappal, meg a papírokkal szöszmötöltek, volt ott dolog napközben elég, jöttek-mentek teherautók, személyautók, munkagépek, minden, ellenőrizték a belépőket, kilépőket, mi van a csomagtartóban, hol a papír róla, na, állj csak félre, meg ilyenek, az éjszaka az nyugis volt, mert akkor tilos volt minden mozgás, meg munka, csak mi őrök járőrözgettünk, a kapunál azt se kellett, csak ültünk ott, meg felváltva szunyáltunk, aki fenn volt, olvasgatott, a rádiót hallgatta egész halkan, hogy a másikat ne zavarja, bár aki egész nap járőrözött, annak ágyút is lehetett volna sütögetni a füle mellett, arra se ébred fel, ha jött valami teherautó vagy ilyesmi, annak megmondtuk, felejtse el, hogy ki lesz rakodva, meg kell várja a reggelt, akár tetszik, akár nem, ha nagyon hepciáskodott, még az anyja picsájába is el lett küldve, és másnap valamikor ebéd előtt engedtük be, csak hogy egy kis rendet tanuljon a nagypofájú buzija…

de a Borika csak dúlt-fúlt, rohangált fel-alá, tisztára mint egy telivér elmebajos, én meg finom ember voltam mindig, hát próbáltam finoman a lelkére hatni, Borika, a kurva anyádat, mondok, ha nem bírsz magaddal, menj ki, verd a faszod a hülye kutyádba, az tán megnyugtat, de ha egész éjjel nem hagysz aludni, én olyat teszek veled, hogy a mentőorvos is elhányja magát, ha meglát… és a kenyérszelésre használatos bajonettemet olyan féligformán belevágtam az asztalba, na, a Borika mintha kicsit helyrejött volna ettől, mert azért akármilyen barom is volt, értett azért a szép szóból, és hatott rá a jámbor beszéd… előveszi a kaját, hogy eszik, bánatában enni szokott, mondta egyszer, mert inni már rég nem ivott semmit, mármint szeszt, azt nem ivott, mert régebben bizony előfordult, hogy az árokparton vagy a detoxban ébredt fel, azt mondja, az volt a legszarabb, hogy a nevezett intézmény dolgozói ellopták az összes pénzét, nem tudott még egy kurva sört sem meginni hazafelé menet,

azok a mocskos állatok, mármint a Detoxikáló Állomás személyzete, akik, ha kicsit ismerem a világot, műszak után igazságosan szétdobták egymás között a lopott pénzt, szóval ezek a gennyládák még egy borsos számlát is küldtek a szolgáltatásért, de azon a Borika csak röhögött, mondotta röhögve a Borika, mert ő reggel egy egész más nevet és lakcímet mondott be, egy kedves, ám kissé kikapós barátjának a címét, akinek enyhén sárkányos felesége valószínűleg érdeklődéssel tanulmányozta a szóban forgó okmányt, szóval kipakolt egy vagon kaját, de hát persze először a Borikát kellett megetetni, aki odakinn dekkolt, és éppen olyan demokratikusan hülye volt, mint a gazdája, vagyis mindenkit megmorgott, kivéve a Vezért, azt tisztelte, a félig csócsált sült oldalas óta, na, nagy sugdolózással, cirógatással, gügyögéssel megtörtént a Borika rituális etetése, ezek után bejött a Borika, kezet mosott és nekilátott kajálni, jó étvágyat, mondom, mert az őrök között ez volt a szokás, ha valaki evett, annak jó étvágyat kívántunk, illett ezt megköszönni, vagy viszont kívánni, mikor hogy, csúnya szájú, agresszív barmok voltak amúgy az őrök, milyenek lehettek, folyamatos huszonnégy szolgálat, huszonnégy szabadban, mikor mész hazafelé, még abba is belekötsz, aki szembejön a járdán, pár hónap után úgy kivannak már az ember idegei, mint a rongy, de ez a jóétvágyat valahogy bennragadt,

hát a Borika csak tömi a pofáját, azt nagy nehezen kiböfögte, ahogy volt, amíg bele nem ugattál, na tőle már ez is valami, becsüljük meg a kis eredményeket is, mert nagyok úgysem lesznek, mindegy, eszünk, aztán rágyújtottunk, elővettem a kávéstermoszt, töltök a Borikának is egy adagot, kávézunk, olyan békés lett egyszerre minden, kinn már besötétedett, leszállt az esti köd, csak a közeli lámpák szurkálták át itt-ott, szeretem a ködöt, mondja egyszer csak a Borika, aztán mi a fenét szeretsz rajta, nézek rá, mi jó van abban, azon kívül, hogy nem látni a házból a pöcsödet, ha megállsz pössenteni a kerítés tövében, Borika a plafon felé fújta a füstöt, az arca szokatlanul békés volt, te ezt nem érted, meg el se hiszed, senki nem hiszi el, azt hiszik, bolond vagyok, pedig nem vagyok, tudom, hogy minden bolond ezt mondja, de akkor sem, pedig az jó lenne, megbolondulni, elereszteni mindent, éldegélni benn a vigyorgóban, van kaja meg ágy, szép fehér meg tiszta ágy, télen meleg van, nyáron kinyitják az ablakot, szóval semmire semmi gond, megfordult már a fejemben, hogy bevonulok, aztán szarok a világra, erre az egész gennyes világra, erre a mocskos, szemét világra, amit most éppúgy eltakar a köd, mint akkor…

megint rágyújtott a Borika, és rám nézett, tudom, hogy kettyent agyúnak fogsz tartani, ha elmondom a történetemet, de nem érdekel, eggyel több vagy kevesebb, nem igaz, úgyis azt mondjátok rólam a hátam mögött, tudom én azt, szóval a köd, aznap este is leszállt a köd, egy ilyen sorház-építkezésen voltam őr, azt lehet mondani, ott is laktam, megspóroltam az albérletet, mert én már ilyen hol itt, hol ott lakó vagyok, mióta meghalt szegény fater is, mert anyám már nagyon kis koromban meghalt, nem is emlékszem rá, csak arra a jó tejszagára… ha nagyon koncentrálok, de hát nem nagyon szoktam nagyon koncentrálni már az utóbbi időben, a faterral éldegéltünk aztán, jó ember volt nagyon, csak hát annyira ivott, hogy átitta magát a másvilágra, mint mondta anyám után, azután bánkódott egész hátralévő életében, azt mondta, nem úgy bánt vele, ahogy kellett volna, de hát késő bánat, eb gondolat, tizenhét voltam, mikor beadta a kulcsot az öreg, nem is volt öreg, ha a mostani eszemmel belegondolok, negyvenéves volt, nem öreg az, aki negyven, nem igaz, már én is harminchárom vagyok, vagy harminchét, attól függ, honnan nézzük, ez hülyén hangzik, de majd megérted később,

szóval ottan állomásoztam ideiglenesen a nagy raktár mellett az erdő közepén, jó hely volt, már csak azért is, mert ott találkoztam a Borikával, az ilyen helyre, mint ez is volt, kutya kell, nincs mese, mert ha az ember bebólint, mondjuk, ha főz az ember egy fazék jóféle csülökpörköltet burgonyával, ebéd gyanánt, meg egy kis kovászos uborkát is elropogtat mellé az emberfia, utána meg egy jó hűvös söröcske, nahát azután lefele kéredzkedik a legéberebb őr szemhéja is, az meg nem szül jó vért, ha példának okáért épp akkor szellőzködik ott a főépítésvezető a főmérnökkel kart karba öltve, mikor bebólint az őr, akkor bizony könnyen azt mondják az embernek, hogy, édes fiam, de nagyon is kellemetes volt veled együtt lenni, de hát sajna minden jó dolognak vége szakad ezen a sártekén, így aztán kívül tágasabb, jobb is a levegő, idebenn meg vidámabban vagyunk nélküled, vagyis hess a picsába, nahát ezt a lehetőséget elkerüli az ésszel élő ember, éspedig úgy, hogy tart egy jó kis kutyát, amelyik ilyenkor morog meg ugat, és akkor úgy felpattan az éber őr szeme, mintha soha nem lett volna lehunyva, de ehhez egy ilyen kutya kell, mint ez a Borika itten, ez a kincs és csoda, na, hát szóval nem volt kutyám, mikor egyszer csak odajön hozzám a Borika, mintha csak madzagon húzták volna, egyenesen oda énhozzám, már régóta csavargott akkor az erdőben, elmondta aztán nekem, miért meg hogyan, mit nézel olyan hülyén, azt hiszed, a kutyák nem beszélnek, nem, hát az olyan idiótáknak, mint te vagy, nem is, nekem meg igen, maradjunk meg ebben,

szóval szegény Borikám sovány volt nagyon, tele kullancsokkal meg bolhával, szóval rendbe kellett hozni, de meg is hálálta aztán a gondoskodást, testvérem lett nekem meg a barátom, szóval a társam, azután hogy hozzám pártolt a Borika, úri sorom volt, a melósok féltek tőle, mint a tűztől, mert hát kiképeztem én, hogy először harapjon, aztán kérdezzen, így aztán gyorsan tekintélyem lett, tudod, nekem sosem volt szerencsém a nők körül, volt csajom egypár, persze hogy volt, mint mindenkinek, minden normális srácnak van, ha nem buzi, márpedig én nem vagyok homokos, utálom őket, olyanok, mint a házatlan csiga, a sok hülye buzija, na szóval volt csajom egypár, de egyik se tartott soká, volt, amelyik odatartotta a muffot rendesen, volt, amelyik csak kiverte a faszomat, és volt, aki miatt csak én vertem a faszt ki, minden hangszer játszik, de igazából nem szerettem még én senkit, az apámat, azt kérded, az apámat szerettem-e, persze hogy szerettem, az apját mindenki szereti, ha ő is normális, meg az apja is, a fater nagy piás volt, nem volt egy józan perce, de rendes volt velem mindig, nem mondhatok rá semmit, semmi rosszat, de az más, az nem olyan szeretet, meg aztán az öreg soha nem ült le velem beszélgetni egy kicsit az élet dolgairól, este már mindig teljesen be volt nyomva, aztán aludt, vagy csak ült a sötétben és motyogott magában, beszélgetett halott anyámmal, eléggé hátborzongató,

de így van, delíriumos volt sokszor az öreg hattyú, a vége felé már szinte állandóan, mikor elvitték a mentők, már meg sem ismert, egyszer voltam benn nála, csak ültem az ágya mellett és sírtam, ő meg boldogan mosolyogva trécselt anyámmal, vittem neki egy kis piát, pedig tilos volt, azt megitta, de meg nem ismert akkor sem, mikor legközelebb mentem, már üres volt az ágya, kérdem, hová vitték apámat, azt hittem, valahová átrakták, egy másik kórterembe vagy mibe, nézi a nővér a listát, a bácsi a nullás kórterembe került, avval sarkon fordult és elsuhant, én meg megyek, mint a hülye, keresem a nullást, persze, mert aztán a portás köpte ki nagy röhögve, hogy a nullásnak a hullatárolót hívják a pincében, merthogy annak nincsen száma, olyan volt az, mintha pofán vágtak volna, na persze azok ott szokva vannak a halálhoz, én meg nem, szóval úgy maradtam, mint az ujjam, de ez még nem elég, abban a percben, ahogy lehunyta a szemét az öregem, elvették tőlem azt a rozoga kéglit is, ami, mint kiderült, szociális bérlakás volt, és az öreg nem fizetett egy fillért sem már jó pár éve, én meg még nem voltam nagykorú, úgyhogy sikerült jó alaposan kibaszni velem, és jó bő nyállal kiszopatni velem az állam faszát, elhelyeztek valami munkásszállón, amit aztán gyorsan leprivatizáltak, és fingért elzsugáztak valami komálósnak a rendszerváltáskor, nem kívánok nekik semmi rosszat, csak ott lássák viszont, amit megettek, ahol bement…

na és mivel akkor már elmúltam tizennyolc, mehettem, amerre látok, fasza egy dolog volt, na mindegy, nem lettem azért hajléktalan, az azért nem lettem, az biztos, de hát ki tudja, mit hoz a jövő, csak nem kerülök a híd alá, párszor nem voltam már túl messze tőle… spongyát rá… dolgoztam itt-ott aztán, főleg építkezéseken, szemét egy banda általában, tisztelet a kivételnek, mer’ azért vannak ám olyanok is, olyan rendes, normális ürgék, akik se nem alkoholisták, se nem simlis szarháziak, akik nem csak kifacsarni akarják az embert, mint a citromot, aztán meg eldobni a szemetesbe… szóval ilyenek is akadtak, de a fehér holló parlagi galamb az ilyenekhez képest, meg azok gyorsan bekerülnek valami nagy céghez, megbecsülik őket, nyolcórás munka, fizetett szabi, betegállomány meg minden… viszik őket a jó kis külföldi munkákra, csókolgatják tán még a seggük partját is… akik meg maradnak a feketepiacon, az bizony nagyrészt csak a szemétje, meg aztán kicsoda megy manapság kőművesnek, aki már semmire se jó, mert minden rendes szakmához hülye, mint az anyja valaga, a sok vakpali… vakpali, nemhiába mondogatják, hogy egy kis homok, egy kis mész, kőmívesnek nem kell ész… de így is van, egyszer melóztam egy taggal, olyan igazi nagydarab, lapátkezű, folyton részeg ürge volt, egy kevés sárga hajjal a svájci sapka alatt, na az furtonfurt nyöszörgött, hogyaszongya: három lapát sóder, aztán egy lapát cement a keverőbe, és ezt egész álló nap észbe’ köll tartannyi…

nahát piszok egy komplikált mesterség ez… és így tovább, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogyha csak a felét ittam volna, mint az a taplóagyú barom, létrára fektetve kellett volna hurcolni az építkezésen, körbe-körbe, mint a lőtt vaddisznót a vidám vadásztársaság… szóval teleszökkent a bögyöllőm rendesen a baromsággal, meg aztán riadtan vettem észre, hogy minden este be vagyok baszva, mint az Albán szamár, és az nem sokat lendít az ember erkölcsi és anyagi állapotán… szóval elkezdtem úgy kinézni, mint egy fasz, éppen csak azzal a különbséggel, hogy a fejem tetején nem buggyant szökőkút… szóval egy zimankós hajnalon felébredek, totál másnaposan, egy szaros bódéban, a lapátok, csákányok, meszes vödrök között, fekszek a cementes zsákokon, be se vagyok takarózva, csak úgy ruhástul döglöttem le, mellettem egy nagy hányásban válogat éppen, kissé olyan érdeklődő arckifejezéssel a szomszéd jó gyomrú cirmosa… nézem a zsebeim, nincs egy vasam se, pedig tegnap este kaptuk a heti lét, az mind elment, vagy kizsebeltek a cimbik, ezt már soha nem tudom meg, mert nem emlékszem semmire, tényleg, totális filmszakadás, na mondom, itt a vége, fuss el véle, fogtam a nagy fúrógépet, meg egy kisebbet is, aztán elindultam, amerre a szemem látott, hát persze, nem volt valami rendes dolog pofán verni azokat a cuccokat, de nem tehettem mást, vagy ott ragadok, abban a rohadt ringlispílben, és amit keresek, eliszom, aztán dolgozok, hogy ihassak, míg bírok melózni, aztán már csak az utca meg az elfekvő, így hát inkább loptam,

pedig szegény fater biztos fordult egyet az állami sírban, mer’ annak tiszta maradt a keze, mindig azt mondogatta, ebül szerzett jószág, ebül vész el, nincs az ilyesmin Isten áldása, fiam, csak azon van, az fial, amiért kopott a körmöd… hát ilyen ürge volt, pedig ivott, halálba itta magát, de csak a sajátját itta el, saját életét, nem másét… Isten nyugosztalja, most biztos anyával ülnek valami bárányfelhőn, és csak beszélgetnek, beszélgetnek, mert mindig csak azt akarta volna az öreg, megbeszélni a dolgokat… na szóval hát megcupfoltam a két márkás gépet, majdnem zsír újak voltak, az árukból aztán kihúztam, míg nem találtam mást, elmentem először őrnek egy tetű nagy bevásárló-centrumba, képesítés nélkül, mert elvittek iskolába, azt elvégeztem, aztán pá, mentem valami normálisabb helyre, mert ott csak megbolondulni lehetett, a hatvan pénztár mellett sétálgatni, egész álló nap, amikor megmondták, hogy még leülni sem lehet, azt hittem, rosszul hallok, de nem hallottam rosszul… megtanultam pia nélkül élni, mert aki egyszer piás volt, az is marad, beég a programba, az idegekbe, azt mondják, onnan ki nem szedi senki, piás maradsz, amíg élsz, legfeljebb aznap nem iszol, mindig csak aznap, erre rájöttem, nem érdekel, mi volt tegnap, és fingom sincs, mit hoz a holnap, de ma nem iszom, és mindig csak ma van…

erről ennyit, egy szó mint száz, kezdtem magam összeszedni, találtam egy eléggé jó kis helyet, egy ménkű nagy parkolóra vigyáztunk páran, a főnök is nagyon rendes volt, hazudnék, ha rosszat mondanék rá, szóval tudtam már fizetni egy kis albérletet is, vettem normális ruhákat, cipőket, ezt-azt, mivelhogy nem a kocsmára kerestem, mindenre futotta, már azt forgattam a fejemben, tovább tanulok, mert hát ott lett volna idő nyugodtan biflázni, még fizetik is, két legyet egy csapásra… nem igaz, na aztán beleszartak a ventillátorba, a főnök valami hülyeséget csinált, valami adó dolog volt, nem tudom pontosan, nem kötötték az orrunkra, kiraktak minket, de egyik napról a másikra, az albérlet is megszűnt, mert megnősült a tulaj fia, aztán kellett a hely, na jó, hát ezt megértettem, csak engem nem értett meg senki, hogy ott álltam, mint fasz a lakodalomban, hogy most mi van, pár napig csöveztem, az nagyon szar volt, mert nem ittam, és azt csak piásan lehet bírni, nemhiába mondják a csövik, de így is van, szóval a telefonom még működött szerencsére, még lehetett rajta hívni, hát egyszer csak felhív egy régi komálósom, hogy így meg úgy, volna egy sorház-építés, kéne oda egy ócsó ember, aki ott aludna meg minden, néha körüljárna éjszaka, őrizés címén, nappal meg segítene ezt-azt, ezt is fizetik, meg azt is, na nem nagyon erőltették meg magukat a pénzzel, de mégis olyan volt akkor énnekem az a hang, mint az angyalok kórusa, na mondok, akkor nem tökölök, már megyek is oda, indulok rögvest, téged meg, egy barátom,

a jó Isten áldjon meg, lehetőleg mind a két kezével, ha szükséget látsz egyszer vajas kenyérben, hozzám bátran fordulhatsz mindig, még tán zöldpaprika is kerül majd hozzá… elmentem hát oda, fel is vettek egy szóra, mikor mutattam az igazolványt, meg mondtam, hogy dolgoztam építkezésen már egypár évig, nem volt, aki vigyázzon ott a dolgokra, egy öreg, morgós pali járt oda Zsigulival éjszakára, de dézsmálta az anyagot, meg folyton járt a pofája, mindenkit molesztált, de valami rokona volt az egyik tulajnak, nem lehetett csak úgy uk-mukk-fukk kibaszni, így aztán arra hivatkozva, hogy nincs igazolványa, el lett hajtva a malac faszára, én meg jöttem, volt ott egy ócska lakókocsi, abba bekvártélyoztam, kitakarítottam, megkértem az egyik teherautóst, húzná be egy kis tisztásra, ahonnan mindent látni lehetett, rápingáltam, hogy ŐRSZOBA, és attól fogva volt már őrszoba, egész jól megvoltam ott egyedül,

míg nem jött a Borika, de még előtte volt egy jó húzásom, egyik éjjel arra ébredek, hogy pisilnem kell, mert más ügyben a franc ment volna ki a hidegbe, legfeljebb kisandítottam az ablakon, így aztán feltűnt, hogy motoszkálnak a raktárban, hű az anyátok úristenit, gondolkoztam magamban, hát ezek mit csinálnak, hát ott áll a raktár takarásában a nagypofájú exőr zsigája, egy ménkű utánfutóval, az meg már félig megrakva, arra kerülök, hát mind benn vannak a raktárban, aztán valamin tanakodnak, hogy mit lopjanak inkább, tetőablakokat vagy szerszámokat, esetleg a festéket vigyék inkább… mikor végre döntésre jutottak, hogy a kompromisszumos megoldást választva, elviszik mind a hármat, na akkor szépen rájuk zártam a raktár vasajtaját, mert a lakatot az őr ki tudta nyitni a régi kulcsával, hát csak ráakasztotta a kallantyúra, ahogy szokta, a marhája, de hát ilyen a szokás hatalma, álmában se jutott eszébe, hogy valaki szép csöndben leveszi, aztán szintén szép csöndben behajtja azt a ménkű vasajtót, aztán rákattintja a lakatot, és szevasz, na volt is ordítozás, fenyegetőzés, ígérgetés, meg minden, amit el tudsz képzelni, de a vasajtóval nem bírtak, meg aztán, ha kieresztem őket, kinyújtóztatnak azok mérgükben, ígérhettek bármit, nem hittem nekik,

na aztán a rendőrök úgy röhögtek, mikor kijöttek, és elmeséltem, hogy ott vannak a madárkák a kalickában, hogy a könnyük is potyogott, lapogatták a hátamat, de nem is volt nekem bajom velük többet, mind megismert aztán, persze még az újságba is bekerültem, el is van téve, hogy aszongya, az éber őr megtréfálta a betörőket, az éber őr az én vagyok, félreértések elkerülése végett, de lett is becsületem aztán, az építésvezető pertut ivott velem, illetve csak ő ivott, mert én mondtam, hogy a számba nem veszem az italt, még ha kirúg is, na ez is tetszett neki, hogy nem iszom, mert az ezeken a helyeken eléggé ritka dolog, ment minden a maga útján, megérkezett a Borika is, hát mindjárt arany életem lett, egy kis pénzt is félre tudtam tenni, mert ez után a tolvajfogás után megemelték a gázsit, napközben meg dolgozgattam, segítettem ezt-azt, aztán hogy megjöttek az első lakók, egy kis jatt is lett, hogy vigyázzak erre-arra, csináljak meg ezt-azt, kezdtem egy kicsit megnyugodni, már azon kezdtem agyalni, hogy beszállok az építésbe, veszek fel kölcsönt, aztán az egyik lakást megveszem, volt is már egy kis pénzem, a többit ledolgoznám, ott éldegélhetnénk a Borikával, azon a szép erdős helyen, nem is olyan messze Pesttől, de nem falun mégse, szép házak meg normális emberek közt, Borikával, mint a mennyországban… aztán jött az a ködös őszi este…

éppen olyan, mint a többi, csak olyan ködös, olyan furcsa, szóval melóztam egész nap, mint a barom, nem mondom, kerestem is egy kis pénzt, ezt is besorakoztattam a többihez, minden este megnéztem a dohányt, aztán mikor összejött egy kisebb kerek summa, azt bevittem a bankba, nem sokat költöttem, ott kinn, az Isten háta mögött mi a fenére költöttem volna, még a legközelebbi kis vegyes bolthoz is caplatni kellett vagy másfél kilométert, ott meg építkezés volt, tulajok, szeretnének költözni mielőbb, akkor nem nézik meg az emberek a forintot annyira, így hát szépen termelt a buli, aznap este hamar leszállt a köd, arrafelé gyakran volt köd estefelé, talán az erdő miatt, de aznap este valahogy sűrűbb volt, mint egyébként szokott, szinte már tejszerű, és erős, nyersszagú, olyan tömjénszerű illata volt, no nem erős, csak éppenhogy… szóval megyek fel abban a nagy buzi ködben a vaslépcsőn, a tökömet is alig láttam, a lakókocsiban meleg volt meg tisztaság, azt már berendeztem rendesen, volt ott minden, amim csak elfért, ami nem fért el, az nem volt, minden nem megy egyszerre, már lefürödtem, a melósok fürdőjében, mert ott szoktam, gondoltam, összecsapok egy kis kaját, de már baromi fáradt voltam, szóval csak leütöttem vagy hat-hét tojást, kis szalonnát, ezt-azt alá, ahogy szoktam, elég szokott az lenni kettőnknek, nekem meg a Borikának, más meg nem volt képben, nem is tudom, tényleg hiányzott egy jó kis csaj néha, de ritkábban, mint bárki gondolná, néha azért került, hol egy cigánycsaj, hol a húga, aztán a nővére, aztán mikor a fiatal mama is bejelentkezett, ki is szálltam, mert kezdtek rám furcsán nézni a környékbeliek a nagy cigányforgalom miatt, így hát leálltam velük, pedig van a cigány csajok alatt technika, nekem elhiheted, ahogy meg szopni tud némelyik, az nem mindennapos, és benne vannak mindenféle baszásban, hónaljba, orrba-szájba, seggbe, hátba,

nem hisztiznek, nem csinálják a felhajtást, vagy ha mégis, adsz egy nyakast, hogy megtudják, ki is itt a főnök, aztán csöndben vannak, legalábbis egy darabig, míg el nem jön a következő tasli ideje, na mindegy, jó csajok, imádom őket, de hát hol vannak a jó csajok őhozzá képest, az Aelitához képest, sehol nincsenek, sehol, persze te ezt nem értheted… na mindegy, szóval megvacsoráltunk, aztán még néztem egy kicsit a TV-t, mert még azt is szereztem, berendezkedtem rendesen, mondom, de aznap este, az a hülye kis TV, az a kis orosz TV, a Junoszty, úgy hívták, hát csak hülyéskedett, hol futott rajta a kép, hol meg olyan sosem látott adók jöttek be, hogy csak skubiztam, valami ilyen fantasztikus filmek lehettek, mindenféle olyan átlátszó kupolák, mint amik a fantasztikus magazinokban szoktak lenni, meg ismeretlen, gyönyörű városok, meg olyan, de olyan furcsa emberek jöttek-mentek, és éteri, lassan ringó zene hozzá, meg valami dallamos szöveg alatta, de hát baromi álmos voltam, egy-kettőre leragadt a szemem, elaludtam, mint akit fejbe vertek, de bizony nem jól aludtam, összevissza álmodtam mindenféle zagyvaságot, egyszer csak arra ébredek, hogy a Borika nagyon tutul, így még talán nem is hallottam ugatni, volt abban a hangban félelem, düh, riadalom és még valami, tyűha, mondom, csak nem valami rablóbanda,

kapom a csákánynyelet, mert azzal szoktam eligazítani akkoriban a nézeteltéréseket, nyitom az ajtót, mászok lefele, hát, uram, ne hagyj el, a Borika bebújt a kocsi alá, aztán onnan nyüszített, nem is szívesen gondolok erre, de hát remélem, köztünk marad, nem szeretném, ha elterjedne a dolog, hiszen érted, na szóval, egyik kezemben a zseblámpa, másikban a csákány nyele, azt’ hesszölök csak körbe, hogy mi van, először arra gondoltam, jött valami irokéz kommandó, akik a cigánycsajok pereputtyából verbuválódtak… na mondom, akkor szétütök köztük, mint a kugligolyó, az anyjuk úristenit, nem félek én senkitől, tudod, csápolok a zseblámpával jobbra-balra, hát egy ilyen ménkű nagy valami dekkolt a tisztáson, először azt hittem, valami hőlégballon, azok szoktak ott felettünk kóricálni a levegőégben, mindig úgy búgatták azokat a francos gázégőket, amivel a forró levegőt befújták azokba a ménkű nagy nejlontasakokba vagy mikbe, hogy a frász ránk jött tőle, valami egyesületük vagy mi a nyavalyájuk volt ott nem messzi, közelebb megyek, megjáratom rajta a lámpát, de bizony nem hőlégballon volt az, marha nagy volt, és az oldalán olyan érdekes díszítések voltak, olyan cirádák, mint egy régi kalózhajón, a levegőben lebegett, olyan két méter magasban, halkan búgott, mint egy trafóállomás, a köd meg, az a nagyon fehér köd meg körbenyaldosta, csak egy-egy részletet láttam a zseblámpa fénykúpjában, az biztos, hogy marha nagy volt, talán ötven méteres, de lehet, hogy még nagyobb, hosszúkás volt, mint egy régi gálya, de nem voltak árbocai meg vitorlái, meg más ilyenek, de mégis olyan volt, mint egy ilyen… izé, mondom, mint egy régi kalózhajó, fények villogtak az oldalán meg az elején, mint egy repülőgépnek, elkezdtem szédülni,

egyáltalán nem olyan volt, mint egy UFO, ahogy a magazinokban szokott lenni, köze nem volt hozzá, nagyon szép volt, egyszerűen szép, még a színei is, nem volt éppen tarka, de nagyon színes, szóval nem csicsás, de olyan nagyon csinos, már ha egy ilyen nagy böhöncre megfelelő ez a szó, szóval állok csak ottan, mint a gügye, tátom a számat, a Borika sehol, hát egyszer csak rám vetődik abból a ménkű masinából egy fénycsóva, de nem fényszóróból, hanem valami másból, és a fény sem teljesen fény volt, hanem valami arany zsibbadás, jobb szó erről nem jut az eszembe, mert fény is volt az, meg nem is, aztán csak álltam ott, és lebegtem felfelé a fényben, abban a jó kis meleg, arany fényben, a fejemben csak olyan kellemes zúgás volt, meg olyan nagyon nyugodt és bizakodó lettem, ami normális esetben feltűnt volna, hogy ez most, ebben a helyzetben egyáltalán nem normális, mindegy na, lebegek, egyszer csak látom, szalad a Borika, hű de megörültem, gyere, Borika, gyere, kincsem, mondom, erre begyorsított, nyüsszögött ugyan egy keveset, de csak jön, befelé a fénycsóvába, az aranyos fénybe, őt is elkapta az a valami, és csak emelte fel énutánam, nagyon boldog voltam, vagy inkább nagyon jól éreztem magam, a Borika is csóválta a farkát, meg vigyorgott jókedvében, mert a kutyák is tudnak ám mosolyogni, nem csak az emberek, csak észre kell azt venni, meg kell azt látni, szóval lebegünk felfelé, a nagy kalózhajó felé, egyszer csak sutty, kinyílik egy kerek nyílás, teljesen zajtalanul, mintha nem is lett volna ott ajtó, na, mondom magamban, ezek tudhatnak valamit, ha ilyen cseleket csinálnak mindjárt éhgyomorra, egyszer csak benn voltunk a hajóban, de ha agyonütnek se tudom megmondani, hogyan, már csak arra tudok emlékezni, hogy ott ültem egy ilyen puha székfélén, a lábamnál a Borika,

kezemben egy pohár, abban valami tejszerű ital, azt kortyolgattam éppen, nem mondom, hogy jó íze volt, de azt se, hogy rossz, olyasféle volt, mint a tonik, édes is, meg keserű is, érdekes dolog volt, mert ahogy megittam, mindjárt teljesen tiszta lett a fejem, először is egy jó nagyot belecsíptem a combomba, hogy volnék szíves felébredni, de legnagyobb ámulatomra, nem történt semmi, a másodikra se, így hát felhagytam a dologgal, és vártam, mi lesz, elkészítenek vacsorára, esetleg közlik velem, hogy én vagyok a Nagy Kiválasztott, és megajándékoznak az örök élet italával meg mindenféle más hasznos dologgal, hát egyik se történt, amúgy meg érdekes, de nem féltem én egy pillanatig se, mert nem volt az egészben semmi félelmetes, nagyon meglepődtem, mikor semmi meglepő nem történt, bejött egy magas, szőke hapsi, jó kiállású srác volt, az tuti, mögötte lépett be egy szép szőke csaj, olyan karcsú, formás, hogy csak na, rajta is felejtettem a szemem a cicijén, úgy kellett letépni róla a tekintetem, olyan overallszerű, ezüstszürke, testhez simuló ruhát viseltek mindketten, a bal oldali mellrészen egy fekete emblémával, ami két egymással szembefordított háromszögfélét ábrázolt, a férfi a jel fölött még három pontot viselt, ebből arra következtettem, hogy ő itt a góré, később kiderült, hogy jól okoskodtam, az afféle rangjelzés volt, a fazon leült velem szemben, egy olyan kanapéfélére, hát a leányzó meg egyenesen odajön hozzám,

és Uram, ne hagyj el, fél térdre ereszkedik, és csak úgy ukk-mukk–fukk, megsimogatja a Borikát, megvakarja a füle mellett, a Borika meg nyüszít a gyönyörűségtől, csóválja a farkát, mint a motolla, hát ha nem ülök, biztos, hogy hanyatt esek a csodálkozástól, mert rajtam kívül ezt még senkinek meg nem engedte az én jó kutyám, na ezzel mindjárt belopta magát a szívembe a szép cicis, a hapsi meg elmosolyodott ezen, és mondott valamit a leányzónak, aki erre leült mellé, a kapitány mellé, a férfit mindjárt elneveztem kapitánynak, mert valahogy olyan kapitányos volt, szóval, hogy komolyan kellett venni, amit mondott, meg minden, a kapitány akkor mondott egy szót, és attól fogva mindent értettem, ami elhangzott, valami okosság lehetett abban, mert a szájmozgásuk nem volt szinkronban a szöveggel, de értettem, ez volt a lényeg, amúgy baromira jók az ilyenekben, jóval előttünk járnak, minden tekintetben, aztán megtudtam, hogy sokkal durvábban is meg tudták volna oldani a kérdést, bele is túrhattak volna az elmémbe telepatikusan, de nem akartak megijeszteni, saját szintemen próbáltak közelíteni, ez is jellemző rájuk, az emberség, vagyis hát mivel nem emberek, nem is tudom, micsodaság, szóval aszongya nekem a kapitány, mit gondolok, hol vagyok most, mondom neki, azt hiszem, az ágyamban vagyok, és egy nagyon nagy marhaságot álmodok éppen, na erre elnevették magukat, pont mintha egy jó viccet hallottak volna, éppen úgy, nem ott vagyok, azt mondja nekem a kapitány, egy űrhajó fedélzetén vagyok, aminek fontos küldetése van, és aminek az előállítása és üzemelése nagy áldozatot követel az ő népétől,

ezért megpróbálnak eleget tenni az elvárásoknak, ahogy mondta, a népe bajban van, valamilyen kísérleteket csináltak, az ilyen örökítő anyagokkal, génekkel vagy mikkel, de elkúrták a témát rendesen, szóval pang az ipar meg a mezőgazdaság, mer’ a lombikokból mindenféle érdekes dolog jön kifele azon kívül, amire szükség lenne, és a folyamat már rég visszafordíthatatlanná vált, a kaja egyre ehetetlenebb, ami még a kisebbik baj, a nagyobb az, hogy három gyerekből kettőt el kell pusztítani, mert vagy két feje van, vagy három lába szegénykének, szóval nagy a kaki, ezért küldték őket, mutatott körbe a kapitány, mert elhatározták az ottani fejesek, hogy most már tenni kell valamit, nem csak a babérokon csücsülni, szerezni kell valódi, nem manipulált génállományt, növényekét, állatokét, emberekét, és új lapot kell nyitni, különben harangoztak a fajtájuknak, azért meg kár lenne, aszongya a kapitány, hát ahogy elnéztem a leányt, teljesen egyet tudtam vele érteni, most már, folytatta, be van tárolva minden más, beszereztek mindenféle növényeket, állatokat, spórát, magot, zuzmót, mohát, miegyebet, már csak egy jóképű,

arany faszú magyar gyerek hibádzik a listáról, ez lennék én, na nem egészen így mondta, de ez volt az értelme, az a lényeg nemde, hát mit mondjak, se köpni, se nyelni nem tudtam, az egész olyan valószínűtlen volt, olyan hihetetlen, állandóan csak azt vártam, mikor ébredek már fel, azok meg csak néznek rám, olyan kis félmosollyal, aztán mondom, hol lenne ez a meló, már helyileg, nehéz ezt így megmondani, azt mondja, aztán zagyvált valamit terekről meg az idő tulajdonságairól, amiből egy szót sem értettem, de nagyon tudományosan bólogattam, nehogy szégyenbe’ maradjak a szőke bombázó előtt, na eddig világos, mondom, pedig kb. annyira volt világos, mint a sötét éjszaka, aztán mi lenne a dolgom, hát aszongya a séf, sok dolga nem lenne éppen, maga lenne egy élő génbank, hallatlan érték, mondja, na gondolom magamban, mindig tudtam, hogy értékes fickó vagyok, de hogy ennyire… na mindegy, mondom, az rendicsek, de nem bírok én éjjel-nappal rejszolni, mer’ gondolom, egy egész bolygónyi csajnak tengernyi geci kell, nem győzöm én azt egy szál magamban, na erre aztán úgy elkezdtek nevetni, hogy még a könnyük is kicsordult, a főnök még a térdét is csapkodta széles jókedvében, nem erről van szó, közölte aztán, hogy kikacagták magukat a bugyutaságomon, mert az biztos, hogy jó kedélyű, barátságos népeknek látszottak, nahát kiderült, hogy nem kell szünet nélkül rángatni a makkost, kell egy kis anyag a spriccből, nem tagadta, de ők már azzal elboldogulnak, le tudják másolni valahogy…

a fene se emlékszik már, olyan bonyolultan magyarázott vagy egy negyedórát, hogy csak az ést meg a vagyot bírtam felfogni belőle, na de azért most is csak bólogattam, hogy majd leszakadt a fejem, aztán eszembe jutott valami, hát miért nem fejnek le itt helybe, aztán huss, minek kellek én ehhez, kérdem, ha az a szőkeség kézbe venné az ügyemet, két percig se bírnám, olyan tutajos szemei vannak, hogy borzasztó, a kapitány komolyan bólintott erre, úgy látszik, már várta a kérdést, nem engedhetjük meg a kockázatot, szólott, ha bármi történik, a lényeg marad ki, egy ilyen expedíció pokoli drága, ha pont az emberi génállománnyal történik valami, kárba veszett az egész, megtudtam azt is, hogy míg aludtam, vagy mit csináltam, megvizsgáltak ám alaposan, átnézték minden porcikámat a szerkentyűikkel, és alkalmasnak találtak a tenyészbikai szerepkörre, na és mennyi lesz a fizetség, firtattam a dolgot, a kapitány megvakarta a fejét, náluk nincsen pénz, mondta, legalábbis abban az értelemben nincsen, mint nálunk, meglesz mindenem, koszt, kvártély, csajok, mindez első osztályú kivitelben, el se tudom képzelni, milyen nyugis, kellemes hely az, szép, mint egy álom, meg minden, pergette a nyelvét rendesen, meg aztán az a helyzet, hogy nemigen fogok én már ide visszajönni, mert mostanában nem terveznek másik utat, aztán kérdi, mi az a fontos, ami ideköt engem, szerinte ez egy agyonszennyezett, bunkó, erőszakos hely, a katasztrófa küszöbén, ahol a legtöbb ember úgy viselkedik, mint egy őrült,

éppen kinyitottam a számat, hogy válaszolok valami olyasfélét, hogy akármilyen tahó egy hely ez, én csak itt születtem, ez a hazám, kötődök ide, meg más ilyeneket, mikor a padló hirtelen megbillent, és egypár pillanatra úgy beleragadtam a székbe, hogy azt hittem, az összes belem a seggemen keresztül kéredzkedik ki, aztán megint normális lett minden, a kapitány felugrott és kiszaladt a helyiségből, én meg kérdem a csajt, hogy most meg mi a pálya, azt mondja erre, támadás ért minket, fel kellett szálljunk, annyira gyorsan történt mindez, hogy a gravitáció-kiegyenlítő sem tudta követni, ezért éreztünk egy kis gyorsulást, na mondom magamban, ha ez neked egy kis gyorsulás, akkor úgy összeroppantod a bordáimat dugás közben, mint a sósperecet az éhes hajléktalan, aztán mondott valamit a csaj, és a fal egy része átlátszóvá vált, láttam mindent, mint egy akciófilmben, olyan volt éppenséggel, két szürke, deltaszárnyas v