[Látó, 2010. július]

„… de szülő-voltodra figyelj hát,
hisz, ha meg is tagadod, gyermeked ő…"
(Ianus Pannonius)

Jött az álom, mint a felhő,
suttogott a táltos erdő,
lelkem védtelenné tette,
szava szívem körbevette:

– Legyen napod súlyos járom,
didergessen a lázálom,
vér ömöljön pipacsból rád,
szarkaláb vénítse orcád,

tiporjanak órjás hegyek,
szikkasszanak égő szelek,
kő törjön össze kövezve,
fullasszon nagyidő szennye,

ne halljad harangod szavát,
patak, tenger rontson ki rád,
kerítsenek bomló falvak,
szemed legyen vakult ablak…

Suttogott a táltos erdő:
– Ne találjon több esztendő,
ahány lépted, annyi átok,
takarjon temetőárok!

*A szülőföldjét elhagyó álma