[2013. április]

---

„E földi lét nem földi titka mindjárt tudni fogom, mi volt
és jelenemből kiszakítva, szürcsölhetem, akár a bort…”
(Jékely Zoltán: Kimondhatatlan)

E földi lét nem földi titka mindjárt tudni fogom, mi volt,
mindjárt feledek minden miértet, minden holt, meddiget, mikort,
minden vágyat, mi tovatűnik, minden reményt, mi elszaladt,
s megértem végre: minden halál mindig az életből fakad.

De hát az élet mindig álom, mindig csak sajnos tovaszáll,
az élet nem más, mint egy furcsa, mondhatni, kegyetlen madár,
olyan madár, mely szárnyal egyre és közben mégis megtapos,
kettédübörög, mint egy sárga, súlyos, szívtelen villamos.

Szerettem mégis, de hát ennyi – mégis úgy végződik velem,
akár egy szélhozta szakítás, egy szöggel kivert szerelem,
amit élveztél és belédmart, szürcsöltél s mégis elfogyott –
a szívem egy utolsót dobban, aztán örökre eldobog.