[Látó, 2006. február] 

a vörös áfonyát
s a véle rokon lombot
napfény simogatja
vérünk oly lassú ősszel

odakint róka sompolyog
de nincs szárnyas állat
ketrecben mindahány

elvermeltük a fontos dolgokat
hangokat színeket érzést
hordóba vagy palackba zártuk

pince őrzi az almát szőlő levét
kimértük bedugaszoltuk
azt ami erre várt
most hagyni kell pihenjen

jön a tél megjön bizonyosan
nagy pelyhekkel jön az angyal
hogy békésen befedjen