[ÖrkényLátó - 2012. április]

Megérkeztem küldetésem helyszínére, Tót Gyula zászlós családjához. A hely el­ső pillantásra gyanúsan ártalmatlan. Egyelőre nem tájékoztattak feladatom mi­benlétéről, de az illetékesek majd időben felveszik velem a kapcsolatot. A zászlós nagyon ragaszkodott hozzá, hogy a szüleinél töltsem a szabadságomat, és ebben feletteseim is támogatták. Komoly oka lehet az ittlétemnek, hiszen az egyre súlyosbodó partizánveszélyben a fronton is nagy szükség lenne rám.
Tót Lajos – Tót Gyula apja, tűzoltóparancsnok – már az állomáson folyton mögém nézett. Mintha nem lenne elég baj, hogy a világ nagy része mindig a hátunk mögött van! Megtiltottam, hogy átnézzen a fejem fölött, erre megpróbálta a talpam alatt átcsúsztatni a pillantását. Makacs egy ember. Gondoskodtam róla, hogy ez többé ne fordulhasson elő. Ezentúl szemébe húzza a sisakját, hogy ne zavarjon a nézése. Amúgy is túlságosan szimmetrikus. Megtévesztésül? Ha például egy jó kerti fűrésszel hosszában kettészelném, két teljesen egyforma darabra esne szét. Öröm lenne nézni!  
Ma délelőtt egyértelművé vált, hogy a háziakon kívül legalább ketten figyelnek. Egyikük papnak mondja magát, a neve Tomaji. A másik a lottyadt almákkal kereskedő Gizi Gézáné, bizonyos gyantaszedők összekötője. Belestek a szobámba, amikor azt hitték, hogy alszom. A pap a szívem működésére, a nő pedig a lábam méretére és formájára volt kíváncsi. Nyilván azt akarták felmérni, hogy milyen mértékű lehet a teherbírásom kínzás esetén.
Kiderítettem, hogy a gyantaszedők, akikkel Gizáné titkos kapcsolatban áll, fákat sebesítenek meg, és aztán rájuk kötnek valamit, ami a kiszivárgó anyag begyűjté­sét szolgálja. Éjszakánként folyamatosan tűzjeleket adnak le. Korábban házigazdám is a fények megfigyelésével töltötte estéit tűzoltó-parancsnoki munkakörére hivatkozva.
Addig is, amíg közlik, hogy pontosan mi a feladat, alaposan megfigyelek mindent. Hogy ne keltsek gyanút, megfelelő fedőtevékenységre van szükség. Egy mar­góvágónak nevezett guillotine-szerű szerkezettel méretre vágunk kartonlapokat, aztán dobozokat hajtogatunk belőlük a közeli kötszergyár számára. Sikerült úgy megszerveznem a munkát, hogy a család egyik tagja se tudja kivonni magát. Dobozolás közben őket is és a gyantaszedők tábortüzeit is egész éjjel szemmel tarthatom. Nappal természetesen alvást színlelek, hogy kihallgathassam, mit beszélnek a házban.
Ma ismét felbukkant a magát Gizi Gézánénak nevező hervadt teremtés, és arról győzködött, hogy valami sült almákat kellene szemrevételeznem nála, amelyeket állítólag szünet nélkül a kis kályháján forgat, anélkül, hogy odaégnének. Mindaddig, amíg alaposabban nem tájékozódom az ügyben, inkább elkerülöm a közvetlen kontaktust. Semmiképp sem szabad odakozmálni.
Ma egy kis kibicsaklás adódott dobozolás közben. Véres kezek zuhantak le a plafonról, de olyan gyorsan vagdostam őket a margóvágóval, hogy végül sikerült visszavonulásra bírni őket. Ugyanazokhoz a partizánokhoz tartoztak, akik abban a kis orosz faluban engem akartak feltrancsírozni, az eltűnt disznó helyett. Lehet, hogy Gyula nekik is kémkedik? Azért küldött ide, hogy háborítatlanul rám szabadítsa őket? Ha ledarálnak és beletömködnek a saját beleimbe, akkor az egész világ a hátam mögé kerül! Tóték úgy tettek, mintha semmit nem vettek volna észre, de kocsonya volt vacsorára.
Ma nyugtalanító információk birtokába jutottam. A gyantaszedők egy több mint hétkilós borzot kapartak ki a földből. Ezt Tót Ágika – Gyula húga – hozta szóba, mire házigazdáim ügyetlen sietséggel másra terelték a szót. Sajnos, nem tudhatom, hogy a borz életben maradt vagy sem. Egyre valószínűbbnek tartom, hogy Gizáné forró almái okozhatták a vesztét. Ez a gyantaszedők kedvelt kínzóeszköze, amely felhevített gyantával borítva különösen súlyos sebesüléseket okoz.
A dobozolás remekül működik, azt leszámítva, hogy Tót időnként megpróbál ellenszegülni. Napok óta nem tudja folytatni gyantatűz-figyelő tevékenységét, és nyilván fél a következményektől. Én viszont egyre jobb formában vagyok. A kartonok makulátlan felülete jótékonyan hat a tűrhetetlen zajban és büdösségben tépázott idegrendszeremre. A mai napon csak az nyugtalanított, hogy többen valami fekete bársonyt emlegettek. Hogy állítólag itt olyan a csend. Ennek holnap utánanézek.
Ma Ágikát rajtakaptam, hogy a gyantatüzeket figyeli, és közben nagyokat sóhajt. Egyértelmű, hogy ő is közéjük tartozik. Folyton szemmel tart, és úgy tesz, mintha a kedvemben akarna járni. Gyanúsan vág az esze. Távol kell tartanom magam tőle! Tót közben a pappal és az orvossal konspirál a hátam mögött. Felbujtatták, hogy szabotálja a dobozolást. Álmosságot színlel. Úgy tettem, mintha hinnék neki, és készségesen zseblámpát dugtam a szájába ásítás ellen. Erre azt eszelte ki, hogy napközben a budiba zárkózik, és ott konspirál tovább. Résen kell lennem!
Ma is történt egy kis kibicsaklás. Ezúttal a kínai ágyterítőből kerültek elő a böllérkezek. Lehetséges, hogy mégiscsak elszenderedtem, és ezt az alkalmat használták ki. Ez többé nem fordulhat elő! Csatárláncban kúsztak a torkom felé, de még időben sikerült előkapnom a késemet. Ha valaki észreveszi a vérfoltokat, majd azt mondom, hogy pocok került az ágyamba.
Ágika rájött, hogy rajtakaptam, ezért most más módszerrel próbálkozott. Kibontotta a copfját, és megpróbált hozzám dörgölőzni, de még időben észrevettem a blúza alatt fortyogó sült almákat. Nem akart kiengedni a szobából. Azt követelte, hogy valljam be, hogy mi az első dolog, ami eszembe jut róla. Addigra az almák leve csorogni kezdett, és a böllérek vörös ujjbegye átütött a nedves anyagon. Kénytelen voltam bemenekülni Tóthoz a budiba a húslegyek közé. Igyekeztem magamhoz édesgetni, hogy így szedjek ki belőle valamit. Egyelőre nincs kézzelfogható eredmény, pedig egy nap múlva vissza kell utaznom a frontra.
Ma reggel abban a tudatban kellett elköszönnöm házigazdáimtól, hogy kudarcot vallottam. A világ nagy része továbbra is a hátam mögött lappang. Pedig már közel jártam a gyantaszedők és a böllérek összeesküvésének leleplezéséhez. Amikor a vasútállomásra értem, örömhír fogadott: felrobbantottak egy hidat és így csak három nap múlva utazhatok tovább. Mindjárt indulok vissza Tótékhoz. Radikálisabb stratégiát kell alkalmaznom. Amint odaérek, azonnal lecsapok rájuk!

(A szöveg Örkény István Tóték című drámájából, valamint Tóték című kisregényéből származó jelöletlen idézeteket tartalmaz.)