[2016. május]

---

Bánatom Velencéjében gondolázom –
kissé szecessziós kép, de pont ez van
most a szívemben: mézgavirág,
macskaméz.

Évekig beszélünk arról, hogy nem fogunk
pillangókra vadászni, és
egy nap megjelensz puskával a válladon.

Vagy együtt nevetjük a pedellusokat,
a viceházmestereket,
az óvatos kurvákat,
és másnap megjelensz táblával a nyakadban:
a művészetnek határai vannak!

Hogy bíztam benned,
milyen örömmel figyeltem örök nyugtalanságodat,
Bachot, ahogy kicsendül a kocsidból –
és könyökvédőt öltöttél a Máté passióhoz.

De szép Velence azért, ahogy
terelgetem a járművemet,
körülvesz, nagyokat nyel a víz.
Csak Tadzio olyan ijesztően jólnevelt,
a szépségét sem mutatja, nincsen:
„Anyám igazi lengyel asszony!”, mondja dacosan,
és rám küldi a pestist.