[2019. március]

---

Közelgett a nyárelő, a kikelet,
minden rossz hírű lakónegyed
csábítgatta a szagos testeket,
tisztogatta őket, mint bejáratok
kockaköveit a dolgos házmesterek.
Az ágas-bogas, izgága érzelem
kaput nyitott, befészkelte magát
agyakba, szívekbe, lábak közé,
akár a felhevült balsors, a vásott ragály.
Mit sem ért a tiltás, a recesszió,
fabatkát értek a példabeszédek.
Még a kislányok is megszöktek, elnapolták
a jellegzetes, házi rendszabályt,
elburjánzottak a téren, a folyó partjain,
mint a tűzvész, a tömegpusztítás,
megfojtottak diszkót és csehót,
makulátlan, ártatlan arccal
csókolóztak a villanyoszlopokkal,
el- és leszívtak füvet, fát, füstöket,
imbolygó falloszt és acélviperát.
Csak a már elnyűtt özvegyasszonyok
csurrantak-cseppentek zaklatottan
antik bútorok labirintusában,
konyhák ketrecében,
mint eldugult vízcsapok.
Ostromállapot volt – vijjogtak a mentők,
frissen tatarozott falak tövében
lihegett a lázas vérmérséklet,
szeretkeztek a hősi halottak.