[2014. február]
A VILÁG LEGFONTOSABB ÁLLÁSA
reggelente
mikor kirakjuk a székeket a teraszra
látjuk hogyan ébredezik az Aveny
a villamoszörgés visszhangzik
a hatemeletes házak között
a büfénél
az emberek átvágnak a síneken és
mi egy pillanatra megengedjük magunknak
elfeledni a pénztár mögötti stresszt
ami így a hajnali fényben még mindig irrealitás
a nap felkapaszkodik a házak mögött
az egekig cipeli hátán a mát lassan-lassan
a takarítók tisztára seprik az utcát
a tegnapi részegség után és mi egymásra mosolygunk
ilyenkor nem akarunk már
mások lenni csak kiszolgálónők
mienk a világ legfontosabb állása
hogy másoknak jól kezdődjön a napjuk
a mosoly nem a munkaruhánk része
az sajátunk
emberi
GÉPEK
estére megváltoznak
a zajok az öltözőben
eddig bezártnak éreztük magunkat
ez a vibrálás a levegőben
amikor felvesszük saját ruháinkat és
ismét emberekké válunk
amikor egyenruhánkat a szennyesbe dobjuk
kifelé menet a konyhából arra gondolok
ami emberivé kellene tegyen minket
gépekké változtatott
AZ EGYENRUHA
az esti váltás után
utoljára még végigsimítunk a kendővel a mosogatón
előkészítjük a mise en place-t holnapra
megigazítjuk a káoszt
befóliázzuk a csokilabdákat letöröljük a kirakatot
bezárjuk az ajtót s leoltjuk a lámpákat
az öltözőben
kicsúszunk az egyenruhákból
leoldjuk a kötényeket
polcra tesszük a mosolyt
kikapcsolunk
meglepetten nézünk egymásra
mintha először látnánk egymást és
valami újat vettünk volna észre
„Ma fáradtnak nézel ki”
CLAIRE
nem lesz vezető hír
szalagcímként sem olvassuk majd
ha fellapozod holnap az újságot a legújabb
fogyókúráról fog szólni
és hogy mennyi eső hullott tegnap óta
a híradónak nem lesznek különkiadásai vagy
halottas menet sem a városon keresztül
egyetlen megemlékezés sem arról hogy a körülmények
hogyan juttatták őt oda
de az Avenyn és az Engelbrektsgatan kereszteződésében
mégis csak ott feküdt haláli átkozottul
keményre fagyva a táblát maga előtt tartva
és még ha el is mentünk mellette akkor is haláli átkozottul láttuk
a szavak a táblán nem kértek egy új autópalyát vagy több rendőrt
nem beszéltek adócsökkentésről vagy keményebb fellépésről
a bevándorlókkal szemben
ő nem akart vitát kezdeményezni
arról hogy miért ő és miért nem te fekszel ott
nem kérte hogy mondj le a kávédról az ebédszünetben
nem kérdőjelezte meg
miért nem vettél részt a május elsejei felvonuláson tavaly
de akart tőled valamit és te olvastad a tábláját
láttad a szemében
hallottad belülről
és még ha büdös is volt
mégiscsak haláli átkozottul ember volt
nem írnak majd könyveket az életéről
dalokat sem szereznek majd
a férfiről akit ő egykoron szeretett
vagy a gyermekről akit elveszített
de ott feküdt ő a kereszteződésben a nyílt utcán
utolsó szavaival feketével írva a papírra
”Claire-nek hívnak”
és te tudtad, hogy amit kért az nem a megbocsátás volt vagy
valami módja annak hogy az időt visszapörgesse
nem volt ahova az apród szórd
sem kalap sem papírpohár
sem kinyújtott kezek
de mégiscsak haláli átkozottul ott feküdt
az Avenyn és az Engelbrektsgatan kereszteződésében
azt mesélte hogy ő ember volt és
kérte emlékezz rá
A TÖRZSVENDÉG
Minden nap bejött nem panaszkodott soha ha a sor hosszú volt
vagy mi túl kevesen. Nyugis reggeleken ott szokott állni
a pénztár mellett s mesélni a gyerekekről akik
elköltöztek otthonról vagy a nőről aki elhagyta őt.
Meg szokta kérdezni, hogyan bírjuk az italos rekeszeket cipelni,
a hangerőt a tempót.
Ott tudott ülni az utcára néző ablaknál ugyanazt a csésze kávét
iszogatva
órákon keresztül és minket nézett hogyan izzadunk ott
az emberfalon túl.
Mindig köszönt kezdéskor vagy ha végeztünk s egyfolytában
azt kérdezte
hogy szándékunkban áll-e még másnap visszajönni.
Több kiszolgálónőt mint vendéget látott jönni és elmenni
és soha nem
hitte el igazán hogy még nem mondtunk fel.
Mindig megírgértük neki hogy holnap holnap jövünk
visszajövünk de egyszer csak majd nem bírunk már.
A FŐNÖK LÁNYA
Azt mondta, hogy csak kényszerből dolgozik itt
nálunk, mert kell a pénz a külföldi útjára.
Igazából nem kellene ő wc-t pucoljon és
kávét főzzön, hogy azt mások megigyák.
Nyilván volt valaki, aki mondta, hogy jót tenne neki,
ha dolgozna egy kicsit, és mindezzel mi csak egyet tudtunk érteni.
Még akkor sem értette meg, amikor mondtuk neki,
mi is csak azért dolgozunk, mert rá vagyunk kényszerülve.
A DÖNTÉS
csak ott a hűtőkamrában a ventillátorok zajában
lehettünk biztosak hogy senki nem hallja amit mondunk
ott fogadtunk ki mond fel elsőként
pletykáltunk ki kivel feküdt le
az egyetlen hely volt ahol biztosan tudtuk
hogy a szavak nem jutnak rossz fülekbe
a kétfokos hidegben
tojásgyűjtő kartonok és paradicsomos ládák között
egyeztünk meg hogy ne dolgozzunk
ha nem kapjuk meg
a túlórapótlékunkat
A KONZULTÁNS
elhívtak egy konzultánst hogy megtanítson minket
hogyan működik az ember
örültünk azt hittük valami továbbképzésről van szó
még senki nem költött ránk pénzt mióta elkezdtünk dolgozni
két egész napon át ültünk
fizetett munkaidőben
persze egy kicsit furcsa volt
amiről beszélt
a vicceit senki nem értette
de jópofát vágtunk
nem akartunk panaszkodni amikor a vállalat
most végre kitett magáért
a második napon
amikor a vállalatot egy bármilyen autóval kellett összehasonlítanunk
és mi egy vezető nélküli rozsdás öreg Volvót választottunk
akkor megtanulhattuk micsoda hihetetlen lehetőséget jelenthet
ha az embernek felmondanak
kicsit különös volt aztán
hétfőn visszamenni a munkába
ahhoz a vezető nélküli autóhoz
és nem tudni meddig utazhatunk még vele
FEKETELISTÁN
állásra jelentkezem amit tudom nem kapok meg
nevem az ellenkezés terhét viseli most
a demokrácia a lengőajtókon kívül áll
és kéri és könyörög hogy bejöhessen
azt mondják majd megnézik a referenciáimat
és vissza nem hívnak már
a kétezres évek elején vagyunk és még mindig
messze az egyenlőség
két tömött táskával hagyom el az országot
miközben a munkahelyek elnémulnak mögöttem
SALL LÁSZLÓ fordításai
Jenny Wrangborg 1984-ben született, hidegbüfés és költő. Stockholmban lakik, és az utóbbi tíz évben Svédország, Kanada és Norvégia különböző konyháiban dolgozott. Verset és prózát egyaránt ír. Főbb témái: a munkaerőpiac feltételei, a szolidaritás, a szakszervezeti munkában lévő nehézségek és általában az elesett, a jóléti társadalom peremén élő emberek.
Első verseskötete, A hidegbüfésnő 2010-ben jelent meg, és azóta több mint 200 felolvasáson vett részt különböző költői, kulturális esteken, politikai rendezvényeken. Sok versét megzenésítették, gyakran lép fel zenészekkel is.
Debütáló kötetéért több díjjal is kitüntették, többek között a Svéd Szakszervetek (LO) irodalmi díját is elnyerte.
