[2015. június]
A KIS HERCEG
János rájött arra, hogy ez nem az ő
napja, úgy érezte magát, ahogy az
álmából felzavart napocska, aki
elszundikált, mint Juli a nappali
pamlagán, miközben álmában búcsút
vett tőle a halál, miként Jánostól
a műtétje előtt telefonon a
sógora, elfakadt a vastagbele,
áttétek keletkeztek a tüdején,
így most Jánosnak sírhatnékja támad,
menekülni akarna valahova,
ahova a halálnak lábnyomai
vezetnek, ahol már nincs megérkezés,
ahol az élet van a középpontban.
BÁRKA
Ma János apai nagynénje arról
mesélt, hogy álmában az éjszaka meg-
látogatta házát János csontsovány
sógora, aki már vagy egy hónapja
fekszik nagybetegen a nagyszombati
kórházban, erre János, mint aki csak
falra festi a szabadságot, tudta,
nem lehet véletlen, hisz sógorának
fia, éppen az apjától jövet, azt
mondta, atyja álmában otthon járt, meg
valamelyik közeli rokonuknál,
de sehogyse bír visszaemlékezni
a sokatmondó nő tekintetére.
MAGÁNY
Összegyűrt vászonlepedő a jövő
János ágyában, aki érthetően
elhallgatja az éjszakát, aminek
csillagai a fényükkel hizlalják
a sötétséget, ami alig bír meg-
mozdulni, vagy egyedül felöltözni,
akárcsak János apja, ha eljön a
reggel, hogy kinézzen abból a nagy más-
napos fejéből, s első dolga legyen
kiszakadni a hús-vér valóságból,
amiből nem volt lehetősége az
éjszaka, hiszen az álom lenyírta
végzete lakkozott körmeit, miként
Juli, kinek a hiányát, mint a rút
sertés húgyhólyagját, kitölti János,
ahogy a száműzött a büntetését.
IMÁDSÁG
Most aztán valóban helyben vagyunk,
halálos titkunk kinyíló ejtő-
ernyő, ahogy kiugrunk a remény
repülőgépéből, aminek most
minek is lenne úticélja, pont
mint mondanivalója a versnek,
amit az igazság képtelen be-
magolni, így kitalál helyette
egy másikat, amit már nem lehet
az égvilágon senkire sem rá-
erőszakolni, csak a csendre, ki-
nek az ég ura a csendestársa,
kinek a nevét bűn a szánkra
venni, az Isten mentsen meg ettől.
LÉLEKNYI
Mint akinek küldetéstudata van,
kockacukor nagyságú szeletekre
vágod a cukorrépát, inkább mégis
maradjunk csak a takarmányrépánál,
a vers gól, a próza kihagyott helyzet,
a vers büntető, a próza a kapus
bravúrja, semmiképp a szerencséje,
az már-már olyan sorsszerűtlen volna.
BOCSÁNAT
December van, úgy este fél hat, apám
azon mond, vajon miért kellett ma oly
hamar felébrednem, így felkeltettem
őt is, pedig ilyenkor reggel felé
a legjobb az alvás, a jó álmokról
nem is beszélve, én persze nem értem,
miért nem tűnik fel neki, hogy nincsen
pizsamában, hogy valójában este
van, és nadrág van rajta meg pulóver,
majd hirtelen felidézem, amikor
még egészséges volt, s nem nekem kellett
felöltöztetni, ráadni a zoknit,
de levetkőznie, mosakodnia
már akkor irtó nehezére esett.
ANGYALTROMBITA
Utoljára a végeredmény már nem
eredményez mást, csak ami maga a
példa, Jánosnak szülőfaluja lesz
a világ közepévé, vagyishát a
segge lyukává, ami mindig adott
magára meg a környezetére, majd
idegenbe szakadva ősi szülő-
földjét magasztalja, kezes egy Urát,
de freudi elszólásból többször azt
a helyet említi az otthonának,
ahol honvágya támadásba lendül,
földhöz vágva magát, mint egy kisgyerek.
ANYÁM
ónos eső helyett ólmos esőt mond,
mikor aztán kijavítom szegényt, nem
sértődik meg, ellenben megesküszik,
hogy az ónos esőnek kell, hogy igen-
is köze legyen az ólomhoz, hisz ez
nyilvánvaló, szemenszedett hazugság
volna az ellenkezője, minthogyha
szíven találná egy pisztoly golyója,
ráadásul pont, amikor átlátszó,
akár az ablaküveg, mit az imént
tisztított vízzel és újságpapírral,
kapott hát szidást érte eleget, hisz
az egyetlen magyar napilapunk még
egészen friss volt, bele se olvastam.
MAGYARÁN SZÓLVA
Mikor hallottam, magyar az új doktornő,
mérhetetlenül megörültem, tudtam, ő
aztán biztosan megérdemli a borra-
valót, kezdtem bízni magamban, majd mikor
hosszas várakozást követően végre
bejutottam hozzá, nézegetni kezdte
a leleteim, nekifogott szlovákul
magyarázni, szerinte így érthetőbben
lehet fogalmazni, így már képben van, míg
én bámultam, mint borjú az új kapura,
rádöbbenve, értek az állatok nyelvén,
mint a mesebeli eltévedt fiúcska,
aki érzi, alighanem nagy baj lehet.
MATEMATIKA
Ma Isten annyira hűvös, akárcsak
halott sógorom a ravatalozó
ódon fagyasztójában a temetés
előtti napon, január elsején,
amikor még a holtaknak is boldog
új esztendőt kívánnak titokban a
hozzátartozók, akik babonából
nem engedik kiseperni az össze-
gyűlt szemetet a ravatalozóból,
hol ketyeg az óra, szótagolja a
csöndet, de az idő, amíg az óra
elkészült, engemet most az érdekel
csupán, minthogyha ennyi lenne annyi.
REZERVÁTUM
Az ördög falakat fest, de olyan
falakat, melyeken eleve ott
található János, kezében a
pince kulcsával, aminek aztán
régen nincs ajtaja, lelopta a
világosság, persze csak éjszaka,
amikor a remény, akár a gyom
kinő a megrepedt betonjárda
réseiből, míg a hit, megcsípi,
mint a fagy Juli arcát templomba
menet, attól tartva, még lekési
az éjféli szentmise kezdetét.
akárhogy vesszük, a nyugalomnak
bizony három szeme van ilyenkor,
az egyik közülük maga a száj.
EGYFOLYTÁBAN
A jobboldal meg a baloldal között
téblábol a függetlenség, de mindig
változtatnia kell a helyét, van, hogy
a jobboldal, vagy épp a baloldal busz-
megállójában vár az igazságra,
az igazságra, ami egy zsúfolt busz,
ami csak a valóságra működik,
ilyenkor szárnyuk nő benne az alvó
utasoknak, akik szelídek, mint a
galambok, a busz a jobboldal és a
baloldal közt végleg belesüllyed a
nyughatatlan lelkű futóhomokba.
BÁL
Lefekvéskor a sínekre borul
János és Juli, rokonaik, mint
gyorsvonat közelednek feléjük,
a halál meghúzza a vészféket,
mire a hálás pincér ráönti
a kávét az álmos utasokra,
akik elnézik, hogy a vén idő
nem bír egyedül feltápászkodni,
aki nélkül halottak napján a
temetőben az elföldeltek nem
vennék észre, hogy a rájuk adott
sötét blúz, öltöny legtöbbje bő volt,
vagy egyszerűen valaki másé,
ahogyan maga az életük is.
