[2016. december]
FÉNYKÉP 2016-BÓL
Háromszögű nap itt, ezen a filmen.
Pergőfénybe tévedt gilisztalét.
Föld alá becsúszó villanó vágány.
Süvít a porszem, szétnyílt mellkasában
tenger. Barbár tengerfenék.
PILLANTÁS A TÁRGYRA
Ott ül egy ember, nézi, hogy
nem dolgozik a gép.
Közben a gépben szív nő,
fogak és belek.
Egy vakkantás csak a szürkület,
és a réten mind kihunynak a
sárga virágok.
VASBÖLCSŐ
Füvek, akácok, nyárfakérgek,
a domb mögé hosszú aszfaltút vezet.
Csak körvonalak, színfoszlányok,
miközben a mélyben mind
tisztább lesz az ének,
s a múlt egyetlen pillanat
egy összezárt, átlátszó tenyérben.
Talán kinyílik az ég telhetetlen árka,
s lassan minden belefér,
holnap talán már csönd lesz,
eltompul a vihar ölelte homlok
mögött a penge.
Felizzik a bölcső fémfala.
Hántolt testem csillan a fecskeéjben.
És fut az út a dombok mögé,
csak rohan, egyre beljebb a hajnal
felszakadt ölébe.
VÖLGYMENET
Ahogy a bozótos oldalban meg-megakadva
gurulunk lefelé, szétválaszthatatlan
gyilkos és áldozat, még
nem tudható, ki lesz
a partra kitéve, és ki
lesz az, aki felkel,
továbbmegy kezét
maga elé tartva: lámpás,
minek tüzét a tenger talán majd végül lefojtja.
Holnap üszkös ököl. Az ég arcába ütve.
Halál halál hátán, s mi változatlanul
hisszük, egyik sem sajátunk, holott
minden halál egy és ugyanaz.
ZOOMÁGIA
Szíved állat a lelkemen.
