[2018. április]
A HOSSZÚTÁVFUTÓ JEGYZETEIBŐL
Végre hát a félelmen
túlra léptem. Egy
szakadék száját
varrdosom, csillagtól
csillagig fut a
szélből sodort
izmos cérnaszál.
Tű. Tű. Tű.
Csillag. Csillag.
Hídra rásült holdvilágtojás.
Fekete kútból száll,
egész közel jön a vigasztalás.
Csillagvágányon szaladok.
Szivárványba hull, csak
hull a lábnyomom.
AZ ÉLET. SZÉT
Éjbálnáim hófüvet legelnek.
Minden reggelre meghal egy közülük,
előtte hosszan énekel. Arra ébredek.
BEVEZETÉS A TENGERHEZ
Vigyázz, a tenger mostanra már bezárt.
Nem lesz itt semmi csobogás. Isten
állatkái, a szent angyalok mindig
csak játszadoznak. Mindenféle
gépet tolnak maguk előtt. Ó, boldog,
boldog állatok! De ott, emberek
a ligetben. Szívrozsda szerteszét.
Halványan fellüktető testek, amik a növekvő
tengerkapu mellől nem és nem tágítanak sehogy.
UTOLSÓ VACSORA
A vádinál terített asztal. A
kis vándort terített asztal várja ott:
tányér, kanálka, villácska, kés. – Öleld
magadhoz azt a magányos asztalt! A madár
madárteste nem rebben, nem rebbenhet, a növény
növényteste nem rezdül, nem rezdülhet,
körül csak a nagy pusztaság álmodja egyre
éber álmait. Ne sírj hát, vándor.
Leszel másik élet, leszel eledel, vagy csak
homokpihe a pusztaság bolygó hajósainak hajában.
MADÁRFRESKÓ
Az időkabátból kifoszlott egy fecske,
tűzhatár drótjába akadt bele teste,
korhadt csókok nyomták gépesített szárnyát,
űrbe dobta szívét: baobab virágát.
HÜBRISZ
Lelőni egy angyalt,
mely küllő nélküli kerékként
csak forog tovább a levegőben,
majd mint pályáját tévesztett napkorong
odacsapódik a földhöz.
Súlyos csillagok születnek így.
Fényfürtök mustja sajtolódik.
Megtehetjük,
hiszen van fegyverünk.
ÉJSZAKAI VONULÁS
A szívben végül csak
megülepszik valahogy a bégetés,
a lélegzet beszorul a növények közé.
Alszik a tárnics és a lépések alatt
szétroppanó üres csigaház.
A hely peremén felvillan
egy szikla magnetit szeme.
