[2018. október]

---

VERSELEMZÉS

A lírai én a versben
kifejezi érzékelteti sugallja
sejteti... poétikai eszközökkel
tűzdeli tele a sorokat
gyönyörű metaforák megszemélyesítések
szinesztéziák művészi jelzők szimbólumok
ragyognak fel a versszakokban
mint értékes brossok az ünneplőruhán...

A versbeszédre az önvallomás jellemző
de mi az hogy önvallomás?
A vershelyzet konkrét vagy elvont
Mi az hogy konkrét?
Mi az hogy elvont?

A vers műfaja elégia
hangulata rezignált
azt mondja a tanárnő
és neki elhiszem.

A költő már nincs köztünk
fizikai valójában
mert egy valamirevaló költő halott
nem jár a piacra bevásárolni
nem fáj a lába sem a feje
nincs hasi görcse sem hányingere
nincsenek testi szükségletei
nem esendő... a költeményeiben
él tovább és az érettségi vizsgatételekben.

A lírai én vacog a versben
pontosabban nem ő hanem a szíve
és együttérzően veszik körül a csillagok
ez a magány talán vagy a kiszolgáltatottság
a tanárnő majd szépen elmagyarázza
hogy mi az és hogy kérik a vizsgán.

A lírai én most hozzám szól
személyesen énhozzám
és nem kell elemeznem
a versét szerencsére
csak magamnak olvasom
egyedül vagyok
mélyülő csöndembe csobbanok...



A TANÁRI MUNKÁRÓL

A tanár az a személy, akinek
leghosszabb a pihenőszabadsága.
Reggel kedvvel vagy kedvetlenül
iskolába megy, ahol a szünetek közt
megtartja az óráit, valamit mond,
de ha nem mond semmit, az sem baj,
mert a tanulatlanságba és a nemtudásba
még nem halt bele senki.
Bezzeg az orvos, rajta életek múlnak.

A tanárfélék családjába általában
nőnemű egyedek tartoznak,
de előfordul itt-ott néhány férfi is.
A tanárfélék családjából való az
a tanárnő is, másképpen osztályfőnök,
aki megállás nélkül szidja az én rakoncátlan,
lusta és érdektelen fiamat, akiből nem lesz semmi,
– jelenleg nem is akar valami vagy valaki lenni –
és a te komoly, talpraesett, mindig naprakész lányodat
dicséri, sőt magasztalja a szülői értekezleteken.

A tanárfélék családjából kiemelném
a matektanárnőt, aki amúgy emberszabású,
szeretetre méltó lény, még mosolyogni is képes.
A tanórán azonban veszedelmes vaddá válhat:
van amikor kíméletlenül szedi áldozatait.

A buszon a középkorú tanárnő
mellett ültem, lopva néztem
öltözetét, kékeres kezeit,
kissé kopott táskájat...
Olyan emberien esendőnek tűnt,
elérzékenyültem,
legszívesebben a vállára
hajtottam volna enyhén
őszülő üstökömet,
de akkor hirtelen szigorú-tanárnős
pillantást vetett rám,
s én újra diáknak éreztem magam...
Az első adandó megállónál
leszálltam, menekültem...
A tanárnő meg továbbutazott,
a végállomásig, vagy tán azon is túl?

Még mindig utazik, az ablaküveghez
tapasztja az arcát, és mondja a leckét:
„A lejtőn egyenletesen mozgó test
egyensúlyban van, gyorsulása zérus.
Ebben az esetben rá a lejtő
csúszási súrlódási erőt fejt ki...”
Nekem meg Arany János A lejtőn
című verse jut eszembe,
jobban mondva az utolsó sorok:
„Nem magasba tör, mint másszor –
Éltem lejtős útja ez;
Mint ki éjjel vízbe gázol
S minden lépést óva tesz.”

Kedves tanárnő,
beszélgessünk a lejtőről,
csak úgy könnyedén,
tanórán kívül, túl időkön
és földi tereken...
Kedves tanárnő, ugye, hogy
végességtudatunk végtelen?



TANERŐTLEN

A tanár magánya
a magány tanára
a magán(y)tanár
magán(y)tanítványa

Folyosók szökevény csöndje
szökevény csöndfolyosók

Gyermekkezek
lendülő helybenszárnyak
lengő lárma(fa)ágak
arcok nézések mosolyok
nyithatatlan álom-fiókok
bennük rejtett világ egy másik
várakozó lélek le-föl gurigázik...