[2021. április]

---

hűvös

A völgyben már alaktalanra barnult a tavaly.
Sárba süpped valakik emléke, kapcsolati nyomok
mállnak szét a ködben, feleszi őket az acél kékje,
ugatás visszhangja, erdei vízmosás. Talpad alatt
helyesléssé szelídül a reccsenés. Rikítózöld
mohafoltok vezetnek a villanypóznán túlra,
a semmibe tovább. Rajtuk a harmatcseppek,
felületi feszültség alatt reszkető élni akarás.



lírai ő

Tény, hogy nemcsak a chemsex volt, amiért odament a
zakkant nőhöz a hegy tetejére, se holmi kilátás.
Átmelegedtek a hormonok izzásában, amíg kint
lángba borultak az utcák, és nyikorogva esett a
társadalom tákolta avítt keret össze alattuk,
persze, ez is, de a húsleves, éppen, mint anyukáé!


huzam

Mintha együtt sétálgatnánk már több ezer éve.
Maszkod alatt a mosoly vajon ábránd volna csupán? Vagy
épp mosolyod, mi csak álca, a maszk pedig tényleges arcod?
Nézd, steril éneden elszakad egyszer a maszkgumi, és majd
egyből látszani fog, hogy mennyire maszkulin is vagy,
vagy vagyok én, illetve ki is lesz az ott, aki akkor.



bonbon

nem látlak téged, nem hallod hangomat. ennyi.
éntőlem, de lehet, csakis engem, teljesen elvitt.
nincs kinek itt kérdéseimet feltenni se. mintha
válaszfal húzódna közöttünk, dús izolálás.
másoktól, más okból, addig, amíg. azonossá.
válunk. olvad az önkép ebben a kánikulában.


elegy

nem a sok minden, amit igen,
hanem amiket már nem. a szoba árnyas
sarkai egyre dagadnak. zabálják a fényt
és a szavakat, belülről üresre rágva a mosolyt.
félelemszaga van az ágynak.
a falakon túl bár másik élet kong,
folyton itthon, téglafalak fojtása alatt.
irányított, de nem kontrollált kisülés.


lux

türelem, mondta, nem is mondta,
inkább üzente, ám a tekintete
egészen mást, az a szempár fényszóró,
mi lyukat harap a sötétbe, vad lepketánc,
ősrévület, halogénok hője, mellette
mennyire más minden, közeli és éles,
kit érdekel hát az elkerülhetetlen,
ha a hűtőrács terjedési sebessége
úgyis alacsonyabb, mint a boldogságé



ami marad

Tényleg nem tudom elképzelni se, mekkora is volt
pár száz éve a tó, mielőtt a vasút ideépült.
Olvastam, hogy először több métert lecsapoltak,
nem bizonyult elegendőnek, és dőltek a sínek.
Nem hagyták, ismét lecsapoltak ezer meg ezernyi
vízköbmétereket bátran, pusztuljon a nádas!
Terméskővé vált a föveny, sorakoztak a házak.
Én már így ismertem, bár változhat a kép, mert
jönnek az új oligarchák, azt hiszik, még eszesebbek.