[2021. december]

---

Réunion

Szemgödröm fényhatára
         ízes
         füstpipa.

Látásod
      vonat kéménye.

Az érkezés lassú szaladása
     elázó sivatag.

Ölelések
     lepel-
      tengere.


Te engemet, én tégedet

Bagettkenegető reggeleken a macskaköves utca,
sorjázó terítők fehéren szertartásos meghatódott pislogása,
mint félbevágott virágszoknyás csupaláb kisasszony,
mint négykézláb hazamászás közben megdermedt költő,
kiket letakartak a pincérek a reggelihez készülődő hősök
fogadtatására.

Tavaszi szél vizet áraszt,
a békés reggelizők elől táncba csalja a fehér terítőket,
bezsongnak a pincérek, mint a legvadabb koncerteken,
a reggelizők ujjonganak,
tátott szájjal nyálaznak a félbevágott kisasszony és a másnapos
poéta románcát bámulva,
joggal pördül körülöttük a kamera –
és végül győz a fény.
Múzeum

Próbababák és antik torzók,
visszafogott mozdulatok a múzeum mellékhelyiségében.

Kong fejük felett az elhagyatott örömkolomp,
mint bús tehén nyakában.

Levelek zárt zöldjére vésőként hull a fény,
a pázsiton mészként száradó élőlények.


Kád

Belém merül a rémület, mint
      télbe az elárvult szárnycsapás.

Esernyőráncokban fürödnek a könnyek –
      test lyukacsaiban a lélek váladéka.

Magába fordul a kormos arcú Isten, mikor
      tudat alá kábul éber virrasztásom.

És leoldódnak babonáimról a rozsdavirágok,
      mint próféta arcáról a rémület.


Köszöntő

A hasonlat karcos tükrén
      szóródó utcalámpák fénypontjai:
     citromok, viaszcseppek.

Ha nem én lennék az Isten, rohadtul félnék –
      mondja az Úr sminkelés közben,
     beletörődve az elkerülhetőbe.
Túllépünk végre a mindentudás tompaságán,
      a teljesség hiánygörcsén.
     Köszöntsük az ébredés nélküli holnapot!

Különben is –
      mit kezdenénk a rengeteg fénykristállyal
     álmaink lekapcsolt szobáiban?


Maradék

Mondani felejt a maradék-Isten.
Szavak nélküli mondatokat ismételget
     hidak alatt, utcasarkokon,
                padlások
             törött cserepei közt.

Emberkéire bízta a mindent,
a nemtudás közömbösségét
     tartja
     szemmel –
közönypocsolyákba zúduló
somolygás,
           köpet.


Könyörgés

Függöny mögött izzó Isten, ki
      lekapcsoltad az éjszakát, és
      most holdként kuksolsz egy tó fenekén.

A függöny szegélyén történő
      eszeveszett matatás vagyok.
Az ereimben gördülő,
      véresre csiszolt madonnák
      bosszút követelnek.

Fergeteges giccs
      és nagylelkű naivitás,
      parancsold, hogy engedetlen fény legyek.