[Látó, 2010. április]

El fogják adni a lovat is.
Egy olasz veszi meg szaláminak.
Betuszkolják az utánfutóba,
A Maros mentén nyerít majd végig,
Toporzékol és fúj – és annyi.

Mert halott férje után képtelen
Gondját viselni – így az asszony.
S elviszik Vihart, a tizenhat éves
Csődört, az égbe szállott gazda
Szemefényét. Szaláminak.

Szabadsága gyönyörű nagy kert volt,
Pázsittal, roppanó, hűvös batullal;
Esti, belengő illatokkal,
S az istálló tiszta ablakán
Átsütő holddal, csillagokkal.

Elviszik Vihart is, a kutya után.
Szabadság csődje: a ragaszkodást
Euróra váltja a kényszer.
S visszhangozza végig a Maros mente:
Gyermekkor hal ki – s a magány biztonsága.