[2020. július]

---

Dél van, vagy itt-e tán az este? Ezt nem tudom.
Már napok óta, hogy a szemem úgy bántja neonfény.
Nővér nyúl át a fejem felett,
kancsóból tölt egy csorba pohárba. Itat.
Nátriumklorid meg altató csöpög
Műanyag vezetéken, s árad szét ereimben.
Szemhéjam elnehezül, kialszik a villany.
Nincs, aki fékezné zuhanásom,
szilánkokra reped a valóság.
Az anyám ül az ágy szélén, ébreszt,
édes süteménytől illatos keze,
fejem felett azúr az ég,
krókusz és hóvirág nyílik az életvonalamból,
s rügyet bont a kanül.
Friss vetés illatát és gyermekkacagást hoz a szél valamerről.
Mennék a hang után, de
lábamat ólomsúly köti gúzsba.
Esőpermet pereg le arcomon.
Szürkül az ég. Anyám alakja távol, hidegen dereng a szűrt fényben.
Nővér ébreszt, s nyúl át a fejem felett,
kancsóból tölt egy csorba pohárba.