[2017. május]

---

(MELYBEN MESTERÉRE GONDOL IRIGY HÁLÁVAL)

Irigyelem, mint valamikor régen,
ha füstölgött őt ünneplő beszéden,
ma mint porosodó relikviára
csak évfordulón gondolnak reája,

de én hálát érzek, ó, őiránta,
ki ingoványból felszínre kiránta,
s engem mint hajbókos versfaragót
oktatott, hívén, hogy jót faragott,

s lehettem a pennának egykettőre
kalamárisa és benne a lőre,
vaj’ mit szólna, hogy én, Vojtina Mátyás
sugalmazom, hogy milyen a jó mártás,

a rím, a ritmus, és sok egyéb kellék
fölösleges, mert fékezik az elmét,
s igaznak égivé cicomázása
szerintem, mint macska egércincogása,

ha meg is fordul sírjában nemegyszer
ének varázsát szorgalmazó mester,
ami hibás grammatikailag,
az jó, sőt, ami mondandót kihagy,

mert én, versfaragó fűzfapoéta
vagyok költészet kalapján bokréta,
nem haragszom, dehogy, Arany Jánosra,
aki mégis a versírás fárosza,

hasztalan említem fiataloknak
a veszélyét, ó, elsodró haboknak,
nekik nevem kőbe hullámmal vájt ima,
tenger visszhangozza: Vojtina, Vojtina!