Miről beszélünk, amikor díjazott kritikáról beszélünk?
Laudáció Szekernyés Tünde Látó-nívódíjához
Nem elsősorban a kritizált műről, bár nem mellékes az sem, mennyire jó, mennyire gondolatébresztő, mennyire aktuális, milyen módon alkotja újra a valóságérzékelésünket. Nem a kritika pozitív vagy negatív voltáról, nem a vitriolról vagy a hájpról, ami esetleg belekerül. Mert akár egy érdektelen alkotás is felvethet érdekes kérdéseket az értelmezőjében; és mert az irodalomról való gondolkodás nem egy pusztán bináris rendszerben történik.
Szekernyés Tünde „Mint egy kelet-európai, vidéki Mátrixban...” című kritikájáról beszélünk (laudálunk), amelynek tárgya egy különösnek ható, szépen komponált regény, Florin Irimiától A kínai kisautók rejtélye, és más történetek. Legalábbis a kritikus olvasata az olvasóját kézen fogva vezet el ehhez a konklúzióhoz. A kézen fogás több dologban érhető tetten: a kritika hozzáférhető, mégis fogalmilag pontos nyelvében, az érvek és a szöveg szerkezetének világosságában, illetve abban is, ahogyan a kritikus nem ódzkodik az olvasás élményszerűségének közvetítésétől sem. Kiérezhető Tündének ebből az írásából, hogy van egy szerencsés ráhangolódás a mű világára, a korábbi olvasmányélmények, kutatási témák (a romániai rendszerváltást és az azt megelőző időszakot tematizáló művek és nem csak) tanulságainak halmozódása. És manapság ritka kincs ez, amikor az információk, tudások, képek, tartalmak másodpercek alatt elhasználódnak, helyet adva a következőknek, szédítő hajszában. Amikor a manipuláció számára zöld utat enged a rohamos felejtés, a történetiség tudatának elsekélyesedése. Ilyen körülmények között az, hogy valaki tudja használni a korábbi tudását, de kimozdíthatatlan és szűk látókörű előfeltevések nélkül, figyelemmel tud együtt gondolkodni egy új szöveggel, egy alkotói ajánlattétellel, és ezt a gondolkodást másokkal is meg tudja osztani, ráadásul invenciózusan (lásd a „lélektani lezárás” jól működő fogalmát a díjazott szövegben), örömforrás, és minden bizonnyal nem csak a szerkesztő számára, aki rátalált egy megbízható színvonalon alkotó szerzőre.
Tünde kritikája az emlékezésre, az álomra, az autofikcióra fókuszál. Nem pusztán az irodalom gyakori témái, műfajai, szervezőelvei ezek. Mi is emlékezünk, álmodunk, narratíváink vannak – ha nem is mindig tudatosak –, önmagunk számára arról, kik vagyunk, mi történt velünk. Egy kritika is tud bennünket emlékeztetni minderre, egy kritika is lehet üdítő olvasmány, ezt is érdemes díjazni benne. És érdemes díjazni benne azt, ami a jövő felé mutat. Szekernyés Tünde már pályakezdőként kiemelkedő elemzői képességről és a kortárs irodalom tendenciáinak elmélyült ismeretéről tesz bizonyságot. Most díjazott kritikája egyszerre épít olvasói élményre és szakmai szempontrendszerre, pontos és invenciózus kritikusi nyelve pedig további kiváló értekező-kritikai munkák ígéretét hordozza.